2015. június 28., Templombúcsú, Szent Péter és Pál apostolok

1. A hét jeles ünnepei:

  • hétfő: Szent Péter és Szent Pál apostolok
  • csütörtök: Szűz Mária látogatása Erzsébetnél
  • péntek: Szent Tamás apostol
  • szombat: Szűz Mária szombatja

2. Július 5-én, vasárnap Péter-fillér gyűjtés lesz. A Kedves Hívek perselyadományait előre is hálásan köszönjük! Jövő héten elsőpéntek és elsővasárnap lesz a szokott rend szerint.

3. Egyházközségünk legfrissebb kiadványa, a Búcsú Fia ingyenesen elvihető a templomból. Vigyük, olvassuk, terjesszük!

4. Megjelent a Miskolci Keresztény Szemle 42. száma. Olvasható benne Palánki Ferenc püspök atyánknak és Linczenbold Levente atyának a képviselőtestületek egri találkozón tartott előadása, valamint Jókai Annának a Minorita Templomban elhangzott előadása Krisztus 7 szava a keresztfán címmel. Megvásárolható vasárnap délelőtt a templom bejáratánál, a továbbiakban pedig a sekrestyében 300 forintos áron.

5. „Az Egyház a szegények Egyháza?” címmel, beszélgetéssorozatot szerveznek gazdaságról, szolidaritásról, társadalmi és politikai kérdésekről a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Fényi Termében szerda esténként ½ 7 órai kezdettel. A meghívott vendégekkel Hofher József atya beszélget. Részletes program az üvegajtón olvasható.

6. A Miskolci Karmelita Templom Kármelhegyi Boldogasszony búcsúját július 12-én, vasárnap, a 11 órakor kezdődő szentmise keretében tartják Ft. Szócska Ábel helynök atya vezetésével. A szentmisét Ft. Lóczi Tamás atya tartja. Előző nap 17 órától szentmisével egybekötött lelki előkészület lesz Lipcsák János atya vezetésével. Mindkét nap lehetőség lesz a szentgyónás elvégzésére a szentmisék előtt.

7. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazok munkájáért és adományaiért, akik bármilyen módon hozzájárultak templomunk búcsúünnepének szebbé tételéhez. Isten fizessen meg nekik jóságukért, fáradozásukért!