2014. július 20., Évközi 16. vasárnap

1. A hét jeles ünnepei:

  • hétfő: Brindisi szent Lőrinc áldozópap és egyháztanító emléknapja
  • kedd: szent Mária Magdolna emléknapja
  • szerda: szent Brigitta szerzetesnő, Európa társvédőszentje ünnepe
  • csütörtök: Árpád-házi szent Kinga szűz emléknapja
  • péntek: szent Jakab apostol ünnepe
  • szombat: szent Joakim és szent Anna, a Boldogságos Szűz Mária szülei emléknapja

2. A miskolci Szent Anna templom búcsúja július 27-én, vasárnap lesz. A 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisét, a szentbeszédet és a körmenetet Kozma Imre atya, a Máltai Szeretetszolgálat vezetője fogja végezni.
Előtte szombaton szentségimádási nap lesz, a mindszenti híveket 13 órára várják szentségimádásra.

3. A Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium (Miskolc) pályázatot hirdet a 2014/15. tanévtől matematika vagy fizika szakos tanári munkakör betöltésére. Bővebb információ a hirdetőtáblán olvasható.

4. Az Egri Szemináriumban augusztus 12-15-ig hivatásgondozó lelkigyakorlatot tartanak. A lelkigyakorlat címe: A szeretetben nincs félelem. Szeretettel várják a magukban papi hivatást érző és a hivatás után érdeklődő fiatalokat. Bővebb felvilágosítást az atyáktól, vagy az irodában adnak.