2014. augusztus 3., Évközi 18. vasárnap

1. A hét jeles ünnepei:

  • hétfő: Vianney szent János Mária áldozópap emléknapja
  • kedd: Havas Boldogasszony emléknapja
  • szerda: Urunk színeváltozásának ünnepe
  • péntek: szent Domonkos áldozópap emléknapja
  • szombat: a keresztről nevezett szent Terézia Benedikta (Edith Stein) szűz és vértanú, Európa társvédőszentje, ünnepe

2. Augusztus 3-án, a hónap első vasárnapján délután 5 órakor a Rózsafüzér Társulat összejövetele lesz a Tanácsteremben, ¾ 6 órakor szentségkitétel, majd közös szentségimádás lesz a templomban.

3. Augusztus 5-én, kedden, 19 órakor a Miskolc-Diósgyőri Plébánián a Kolping Család szervezésében előadást tartanak. Az előadás címe: Kreatív szeretet. Mindenkit szeretettel várnak.

4. Miskolc Diósgyőrben új közösségi teret alakítanak ki, amit II. János Pál pápáról fognak elnevezni. A téren a Szent pápa szobrát szeretnék felállítani. Tervek szerint szenté avatásának első évfordulójára szeretnék elkészíteni. A szobor létrejöttéhez szeretettel várnak adományokat.